Az egyik misztikus Scifi novellám
2010.07.29
Osváth Dezső:
MEGTORLÁS
Johannesburg lakói kitűnő kirándulóidőre ébredtek.
Jan van der Lynden elhatározta, hogy elmegy kirándulni a barátnőjével a hegyekbe.
Már korábban is tervezték a kirándulást, de mindig közbe jött valami.
Jan, a közeli gyémántbánya biztonsági főnökének a fia jól tudta, olyan munkát vállalt apja beosztottjaként, amely mellett nem sok szabadideje maradt.
A bányában szinte minden héten volt valami zűr: hol gyémántokat próbáltak kicsempészni a munkások, hol meg konfliktusok támadtak a fekete munkások és a fehér vezetők között.
A biztonsági szolgálat állandó készenlétben állt, és bizony előfordult, hogy szabadidejében is be kellett mennie Jannak.
Jan bízva abban, hogy végre el tud menni kirándulni a barátnőjével, felhívta őt telefonon.
- Szia Jenny! Hét ágra süt a nap! Elmegyünk ma kirándulni a hegyekbe?
- Jó ötlet Jan! Összekapom magam, bepakolok néhány cuccot, és indulhatunk!
- Oké rendben, 10-re nálad vagyok!
- Rendben, várlak! Puszi!
Mondta Jenny, és mindjárt hozzá is látott a készülődéshez.
Jan 10-re ott is volt, ahogy megbeszélték, de Jenny még mindig készülődött…
- Készülhetnél gyorsabban is édesem! Lassan készülsz, mint a menyasszony!
- Na látod, pedig még nem is vagyok menyasszony!
- Ez valami célzás?
Kérdezte Jan nevetve.
- Veheted akár annak is!
Mondta Jenny mosolyogva.
-Oké, ebből még lehet valami…
Mondta Jan.
- A Dél-Afrikai hollandok így szokták megkérni a lányok kezét?
Kérdezte Jenny, miközben a szendvicseket készítette.
- Látszik, hogy te meg Dél-Afrikai angol vagy, hát nem tudod, hogy a Dél-Afrikai hollandokat búroknak hívják??
- Már hogyne tudnám! De egyébként még nem válaszoltál a kérdésemre!
- Hogy mi búrok így szoktuk-e megkérni a lányok kezét?
Nem, nem így! Majd most megmutatom neked!
Mondta Jan, majd letérdelt Jenny elé, megfogta a kezét.
- Kedves drága Jenny! Bár gyűrű most nincs nálam, de engedd meg kérlek, hogy megkérdezzem tőled: hozzám jössz feleségül?
- A legnagyobb örömmel!
Mondta kitörő örömmel Jenny, és Jan nyakába ugrott!
Jan titokban elhatározta, hogy Jennyt egy gyönyörű gyémántberakásos jegygyűrűvel lepi majd meg.
Miután elkészültek, Jan ellenőrizte, hogy fel van-e rendesen töltve a mobilja, és azt is ellenőrizte, hogy van-e még elég üzemanyag a terepjárójában.
Mindent rendben talált, és elindultak.
Az utakon lézengő feketéket láttak, akik nagyon csúnyán néztek rájuk.
Az egyik csoport mellett elhaladva, az egyik néger felvett egy követ, és a terepjárónak hajította. Nagyot koppant a járgányon, de nagyobb kárt nem okozott szerencsére.
Jan jobbnak látta, ha gyorsít egy kicsit, és így is tett.
Jan komolyan tartott attól, hogy egyszer majd az autója elé állnak, és kirabolják.
Az apartheid rendszer bukása óta a közbiztonsági állapotok katasztrófális méreteket öltenek Dél-Afrikában, és napi szinten vannak azóta a fehérek és a feketék közötti konfliktusok. A világsajtó persze erről hallgat, mert ha valaki ki meri mondani az igazságot, akkor mindjárt rasszistának bélyegzik!
-Ezeknek a niggereknek az a bajuk velünk, hogy fehérek vagyunk!
Mondta indulatosan Jan.
- Ők a rasszisták, és nem mi.
Mondta egyetértően Jenny.
- Bezzeg a fehér uralom idején még rend volt!
Mondta Jan.
- Mióta a feketék átvették a hatalmat Mandéláék vezetésével, három méteres szögesdrót kerítéssel kell védenünk a házainkat ezektől!
Mondta Jenny, most már ő is felháborodva.
- Az semmi! Hiába vannak térfigyelő kamerák Johannesburgban,
fényes nappal, a nyílt utcán kést szorított az egyik néger a keresztapám torkának, és követelték tőle, hogy ne merjen megmozdulni. A kést szorongató rabló két társa közben levette az aranyóráját, elvették tőle az értékeit, sőtt még az iratait is!
A keresztapám nem tanúsított ellenállást, mert ha így tett volna, akkor már rég nem élne…
- Ez borzasztó!!
Mondta Jenny elképedve.
10 órányi hosszú út után végre felbukkantak a gyönyörű napsütötte sziklák, és a háttérben kéklő óceán.
- Na végre megérkeztünk. Itt szerintem jó lesz.
Mondta Jan, és megállt a terepjáróval. Jan kivette a kempingasztalt, és két széket a járgányból. Jenny az asztalra tette a süteményeket, és a szendvicseket.
Jan elővett a hűtőtáskából egy méregdrága 1945-ös Portóit. Most, hogy Jenny igent mondott a házasságra, kitűnő alkalom kínálkozott arra, hogy eme nemes és fenséges borral koccintsanak.
Jan töltött Jennynek, aztán magának. A szikrázó nap sugarai élénken csillogtak a hegyikristályból készült borospoharakon.
- Igyunk az eljövendő boldogságunkra!
Mondta Jan, és koccintott Jennyvel. Az illatos és zamatos bort lassan, apránként kortyolgatták, miközben gyönyörködtek az óceán tündöklő szépségében.
Már egy jó idő eltelt, amikor az óceán lágy morajlását és a csendet, egy távoli autónak a hangja ütötte meg.
- Úgy hallom, hogy hamarosan társaságunk lesz. Gyakran járnak erre kirándulni mások is?
Kérdezte Jenny.
- Jól ismerem ezt a helyet, erre a részre ritkábban járnak kirándulók.
Az autó, amelynek le volt vágva a teteje, már elég közel járt. Elég rossz állapotban volt, úgy nézett ki, mintha a roncstelepről hozták volna…
Kacskaringózott ide-oda, és részegen ordítozott benne három feketebőrű.
Jan felugrott a székből, és szólt Jennynek:
- Tűnjünk el innen, ezek az alakok akarnak tőlünk valamit!
Mondta Jan, és rögtön a terepjáróhoz rohantak. De már túl későn, ugyanis a huligánok szemből belementek a kocsijukba.
Jan és Jenny teljesen ledermedtek a félelemtől, és a meglepetéstől.
Röhögve kiszállt a három részeg fekete, és elkezdtek velük incselkedni.
- Nézzétek milyen jó kis fehér tyúk!
Mondta, aki a kocsit vezette.
- Én még fehér pipivel nem voltam. Vajon milyen érzés lehet?
- Itt az ideje, hogy kipróbáljuk!
Mondta a harmadik, és elindultak Jenny felé.
-Hagyjátok őt békén, különben nem lesz jó vége!
Mondta fenyegetően Jan.
Erre ketten nekiestek Jannak, és dulakodni kezdtek. A másik pedig Jennyt ellökte, és rávetette magát.
A kés is előkerült, az egyik fekete már épp szúrni akart, de Jan sikeresen félreugrott a szúrás elől.
Jan gyorsan odarohant az asztalhoz, és felkapott egy teli pezsgős üveget. Megpróbált azzal védekezni, és az egyik tagot vállon találta, de a pezsgős palack nem tört el rajta. Ekkor mind a ketten hátrahőköltek egy pillanatra, majd újabb támadásba lendültek. Közben Jenny kétségbeesett tiltakozását lehetett hallani, és már a bugyit is sikerült lehúznia támadójának.
Erre Jan fejbe akarta dobni Jenny támadóját, de a palack nem találta el. Jan ordított egy nagyot, és nekifutásból lerúgta Jenny támadóját. Viszont Jan elesett, és ezt kihasználva két támadója azonnal odarohantak. Jan már épp tápászkodott felfelé, amikor hátbaszúrták. Jan éleset üvöltött a fájdalomtól, de már érte azonnal a másik késszúrás is: a szivébe. Jan azonnal holtan rogyott össze, és mindezt Jenny kénytelen volt végignézni.
-Rohadt szemét állatok, ti rohadt aljas gyilkosok!
Üvöltözte Jenny.
A három fekete nem törődve Jenny lelki fájdalmával, mind a hárman lefogták, és megerőszakolták.
Az autó vezetője kezdte. Fertelmes testszag áradt belőle, és a szemei vérben forogtak. Olyan volt mint egy állat. Hörgött, miközben Jennyt megerőszakolta, és fojtogatta Jennyt. Jenny hiába tiltakozott, a fojtogatások és ütlegelések hatására egyre jobban kezdte elhagyni az ereje. Mire a harmadik sorra került, már teljesen eszméletlen volt, ütlegelések nyomát viselve az arcán, harapásnyomokkal a testén.
Miután a harmadik is megerőszakolta Jennyt, egy terepjáró közeledett feléjük a távolból.
- Tűnjünk el innen, de gyorsan, lehet hogy járőrök!
Kiáltotta az autó vezetője, és mind a hárman beszálltak a saját kopott autójukba.
Nem merték elvinni Jan terepjáróját, hiszen jól tudták: ez kész lebukás lenne.
Próbálták indítani az autójukat, de nem indult.
- Nem indul ez a bádogdoboz!
- Próbáld valahogy beiindítani!
Mondta idegesen a másik.
Az ütött-kopott autó nagy nehezen beindult, de akkor már a terepjáró is megérkezett.
- Mi az istent csináltatok ti rohadt niggerek!
Kiáltotta felbőszülve Andrew Smith, aki az Egyesült Államokból jött Dél-Afrikába, üzleti útra. Éppen vadászni indult, amikor belebotlott ezekbe. Kapcsolatai révén nem volt nehéz vadászati engedélyt kapnia.
Andrew nem sokat teketóriázott, és elővette puskáját. A feketék közben már eltávolodtak autójukkal, de Andrewnek sikerült célba vennie őket.
A lövés hatására az egyik feketét sikerült tarkón lőnie, és az azonnal belehalt sérülésébe, miközben a vér szanaszét fojt az autóban.
Andrew a lövés után odarohant a közelebb lévő Janhoz, bár jól sejtette, hogy már nem él. Kitapintotta a pulzusát, de már nem mutatott életjelet. Utána odasietett az eszméletlenül fekvő Jennyhez, és megállapította, hogy életben van.
Jennyt próbálta élesztgetni, de mindhiába. Adrew jól látta: nagy a baj.
Óvatosan betette Jennyt a terepjárójába, és Jant is. Úgy indult el, mint egy autóversenyző, és gyors tempóban elindult a legközelebbi kórház felé. A négerek tartva attól, hogy Andrew utánuk megy, az autójukkal a tengerpartra hajtottak. Az autót felgyújották, bennehagyva a halott társukat. Semmiképpen nem akartak DNS és egyéb nyomokat hagyni maguk után. Utána pedig a közeli szikláknál rejtőztek el.
Andrew bevitte a kórházba Jennyt, majd a Jan mobiljában lévő telefonszám alapján értesítette Jan és Jenny hozzátartozóit, valamint a nyomozókat az esetről.
Jan apja se mobilon, se vezetékesen nem volt elérhető éppen, ezért őt személyesen kereste meg két rendőr. A fia halálának hírére azonnal elájult. Orvost kellett hozzá hívni, és elvitték a mentők. Így a fiú azonosítása az anyukájára hárult. Ő is rosszul lett, leültették egy székre, és adtak neki egy pohár vizet.
Jenny szülei azonnal a kórházba siettek megnézni, hogy mi van Jennyvel.
Közben Andrew-t a nyomozóhatóság kérdezgette.
- Andrew Smith vagyok az Egyesült Államok Arizona államából.
- Megkérném rá, hogy mondja el, mit látott!
Mondta a nyomozás vezetője.
Andrew részletesen elmondta, hogy mit látott, és azt is, hogy feketék voltak az elkövetők. Azt is elmondta, hogy az autójukra lőtt, hogy megállítsa őket.
- Kérem mutassa meg az elkövetés helyszínét!
- Rendben van.
Mondta Andrew, és a bűncselekmény elkövetésének helyszínére vezette a nyomozókat. Odaérve lezárták a helyszínt, és elkezdődött a nyomok rögzítése, és a bűncselekmény elkövetésének lehetséges rekonstruálása.
A helyszíni vizsgálat lezárulása után, Andrew a kórházba hajtott, hogy megnézze, jobban van-e már Jenny. Az állapotát sikerült stabilizálni, de a lány még mindig kómában volt.
- Megkérném önöket, amint jobban lesz, értesítsenek!
Mondta Andrew a kórház főorvosának, és átnyújtott egy névjegykártyát.
- Minden tőlünk tellhetőt megteszünk uram!
Mondta a főorvos készségesen.
A rendőrség hajszát indított az elkövetők ellen, és az utakat szigorúan ellenőrizték.
Az elkövetőket azonban nem találták. Még a forrónyomos keresés előtt sikerült a két feketének egy lopott autóval Johannesburgba mennie. Ők is ebben a városban laktak. Richards Bay környékére eredetileg csavarogni mentek, és hogy kirabolják az ott nyaralókat.
Mind a ketten a város szegények lakta negyedében éltek. Úgy döntöttek, lopnak egy üveg vodkát, és megisszák a nagy izgalomra.
Miután az italt kilopták az üzletből, felmentek az egyikük ócska, dohos, és penészes lakásába. Volt fent egy régi tipusú HI-FI-jük, és beraktak egy tipikus dél-afrikai néger törzsi jellegű zenét. Ahogy fogyott a szeszesital, egyre jobb lett a hangulatuk.
A zenét jó hangosra vették, és szinte ünnepi mámorban úsztak.
A füst egyre nagyobb lett a lakásban, mert egymás után szívták el a cigarettékat.
Aztán előkerült egy szál marihuánás cigi is, amit ketten szívtak el.
Jó nagy slukkokat vettek le, és szinte már-már csinos néger lányokat láttak maguk körül táncolni, a kábítószer hatására.
Aztán egyszer csak a papírmembrános hangfal nagy robajjal tönkrement. Szétszakadt mind a két hangfalon a membrán.
A zajtól egy pillanatra mind a ketten megijedtek. Obed Denge, a lakás tulajdonosa fogta, és kihajította a nyitott ablakon mind a két hangfalat. Dühében nem jutott eszébe más megoldás. A hangfalak egy járókelő idős fekete asszony előtt landoltak, és majdnem fejbe találták.
- A franc a mocskos pofátokba, aljas disznók!
Mondta a járókelő indulatosan, a botját rázva, majd odébbállt.
- Nekem most mennem kell testvér, mert még el kell intéznem valamit. Majd holnap találkozunk.
Mondta Bengeza.
- Rendben testvér, akkor holnap!
Válaszolta Obed, és elnyújtózott az ágyon.
Már éjfélre járt az idő, amikor Obed furcsa kaparászásokat kezdett hallani. Álmosan körülnézett, de nem talált a szobában senkit. Visszafeküdt, de 10 perc múlva ismét kaparászásra ébredt. Dühében elkezdte ököllel ütögetni a falat:
-Állítsa le a kutyáját, mert ha én állítom le, akkor fasírtot csinálok abból a dögből!
Mondta Obed, és elővett egy doboz sört. Megitta, és ismét ledőlt aludni.
Hajnal három órakor arra ébredt fel, hogy az ágy erősen rezeg, és
itt-ott pár centire megemelkedik a talajtól, majd a földön koppan.
Erre Obed nagyon-nagyon megijedt, és hanyatt-homlok menekülve elhagyta a lakását. Bengezához vette az irányt. Útközben idegesen elszívott vagy 3 szál cigarettát. Felcsengetett Bengezához. Bengeza álmosan kinézett az ablakon.
-Te meg mi a faszomat keresel itt hülye nigger, hajnal 3:30 van nem zavar?
- Beszélnem kell veled niggerkenyér! Sürgősen!
- Várj meg, mindjárt lemegyek.
Bengeza lement, és nagyon elcsodálkozott azon, amit Obed mesélt neki.
- Te vagy megőrültél, vagy túl sok marihuánát szívtál!
- Hidd el, igaz amit mondtam! A négerek istenére esküszöm, hogy igaz amit beszélek!
Mondta Obed, és közben hideg verejték gyöngyözött a homlokán.
- Oké faszikám, elmegyek veled megnézni mi van, de ha valaki szórakozik veled, azon nyomban elvágom a torkát!
Mondta Bengeza, és elindultak Obedhez.
Reggelig 8-ig vártak, de nem történt semmi sem.
- Na nekem ebből elegem van, én húzom haza a belemet, semmi értelme, hogy várakozzak a nagy semmire! Csak álmodtad az egészet!
- Nem, nem álmodtam!
Mondta Obed.
- Aludd ki magad, rád fér!
Mondta Bengeza, és elindult haza.
Ahogy teltek a napok, Jenny állapota egyre jobban javult. Megállapították azt is, hogy szerencsére nem lett terhes.
Végül az orvos úgy döntött, hogy elhagyhatja a kórházat. Jan apja is jobban volt már, őt már öt napja kiengedték a kórházból.
A kórház előtt már várták Jennyt a szülei, hogy hazavigyék.
Sokan voltak Jan temetésén, és ott volt Andrew is. Jenny elgyengült, és mélységes fájdalom tükröződött arcán. Ilyen állapotban 20 évvel idősebbnek nézett ki a koránál. A sok sírástól a szemei is nagyon be voltak dagadva.
A temetés után pár nappal Andrew felkereste Jan szüleit.
- Nagyon sajnálom ami történt.
- Átkozott fekete disznók megölték a fiamat. De ha megtudom, hogy kik voltak, akkor lelövöm őket mint egy rühes kutyát!
Mondta Rijkaard van der Lynden felindulva.
- Én Arizónában lakom, és elmondhatom, hogy arrafelé nagyon nem szeretik a niggereket. Nem, ez nem fajgyűlölet, ez önvédelmi reflex. Ha a négerek nem tudnak beilleszkedni a társadalomba, akkor ne jöjjenek azzal, hogy nekik milyen jogaik vannak!
- Tökéletesen egyetértek Mr. Andrew! Amióta itt véget ért az apartheid, azóta itt Dél-Afrikában teljes a káosz!
- Én komolyan félek attól, hogy 50 év múlva a klasszikus értelemben vett fehér amerikaiak kisebbségbe fognak kerülni, és majd a spanyol ajkúak, és niggerek fognak diktálni a fehér amerikaiaknak!
Panaszolta Mr. Andrew bánatosan, és felháborodva.
- Azt hallottam, hogy az USA déli államaiban a zsidókat is nagyon utálják.
- Csodálkozik Mr. Lynden?
- Nem, nem csodálkozom. Oka van mindennek. Hanem kérem mellőzze a Mr. megszólítást! Tudja én búr vagyok. Az angolok és a búrok közötti ellentét már rég megszűnt, és nagy az összetartás a Dél-Afrikai angolok és a Dél-Afrikai hollandok között. Búr lévén még se szeretem a Mr. megszólítást. Hívjon csak Rijkaardnak!
- Oké Rijkaard!
Mondta Andrew, és kezet fogott Rijkaard van der Lyndennel.
Bengeza estefelé elgondolkodott azon, hogy mi van akkor, ha tényleg igaz, amit Obed elmesélt neki. De rövid időn belül elhessegette magától a gondolatot, és éjfél körül nyugovóra tért. Éjszaka két órakor furcsa zajokat kezdett hallani ő is. Először motoszkálást hallott a lakásában. Felkapcsolta a villanyt, és álmosan körülnézett.
Nem talált idegent a lakásban, ezért ismét álomra hajtotta a fejét. Arra ébredt, hogy koppanásokat hall a bútorok felől. Ismét felkapcsolta a villanyt, de nem bírt kikelni az ágyból. Valamilyen láthatatlan erő nem engedte, hogy megmozduljon.
A szokatlan jelenségektől Bengezát kiverte a hideg veríték. Minden erejét összeszedve kikászálódott az ágyból, hogy a ruházatát felvegye, és elhagyja a lakást. Már éppen nyúlt volna a ruháiért, amikor azok szanaszét repültek, mintha egy láthatatlan kéz dobálta volna szét őket. Bengeza ordított egy hatalmasat, és alsógatyában az ajtó felé rohant. Nyitotta volna az ajtót, de nem bírta kinyitni. Utána egy erős lökést érzett, és a szekrénynek csapódott. Alaposan beverte a fejét, vérzett is. A konyhában leszakadt a polc, amelyen a porcelántányérok voltak. A tányérok nagy csörrenéssel összetörtek, erre már az összes szomszéd felébredt.
Bengeza teljesen kikelve magából elkezdett ordítani mint egy őrült, és végül sikerült kinyitnia az ajtót. Egy szál alsógatyában rohant le a lépcsőn, szinte önkívületi állapotban.
- Démon, egy démon!
Üvöltözte közben Bengeza. Rohant ahogy csak bírt, szét se nézett. Ahogy leért, futott tovább, és csak üvöltözte, hogy démon, megtámadott egy démon!
Keresztül akart rohanni az úttesten, de már nem ért át az úttest másik oldalára…
Miközben Bengeza rohant át az úttesten, két másodpercig rendkívűl erős fájdalmat érzett, aztán a fájdalomérzet kezdett átmenni rövid ideig tartó zsibbadásba.
Ezt a négy másodpercet Bengeza úgy érzékelte, mintha évekig tartott volna. Látta leperegni a saját mocskos életét, és látta leperegni aljas tettét is, amikor megerőszakolta két haverjával Jennyt, és látta azt is, amint leszúrja Jant…
Bengezát legalább tíz méteren keresztül tolta maga előtt egy hússzállító kamion, ugyanis a kamionos már nem tudott időben megállni. A kamion vezetője, miután sikerült megállnia, kiszállt a kamionból, hogy segítsen Bengezán. De belátta, ennek már semmi értelme. Bengeza széttrancsírozott testén látszott, hogy már nem lehet segíteni rajta. Közben összesereglettek az emberek a baleset helyszínén, köztük a lépcsőház lakói is, amelyben Bengeza lakott.
Hajnali négy órakor Jenny arra ébredt, hogy a szobáját gyönyörű fény borítja el. A fény nem volt vakító, de mégis tündöklően gyönyörű volt. Jenny alig akart hinni a szemének. Azt hitte, hogy csak álmodik! A fényben végül észrevette Jan alakját.
- De hiszen te meghaltál!
Mondta Jenny, és közelebb ment.
Erre Jan megszólalt.
- Nem haltam meg, én élek, láthatod.
Mondta Jan, és kinyújtotta a kezét Jenny felé.
Jenny még közelebb ment, és megfogta Jan kezét.
- De hiszen eltemettünk! Ott voltam a temetéseden! Hogy lehet az, hogy most meg itt vagy hús-vér testben?
- Valóban eltemettetek, és tényleg meghaltam, de nem abban az értelemben, ahogy a legtöbb ember gondolja!
- Akkor?
Kérdezte Jenny döbbent kiváncsisággal.
- Van élet a halál után Jenny! Én élek! Csak a fizikai testem halt meg, de a lélek örökké él, a lélek halhatatlan!
- De hiszen most is fizikai testben vagy, hús vér ember vagy, itt állsz előttem!
- Üljünk le Jenny, és mindent elmagyarázok neked!
Mondta Jan, és leültek az asztalhoz. Jenny közben még mindig alig hitte el, hogy ez az egész valóság.
- Valóban, most fizikai testben látsz, ugyanúgy van vérkeringésem, mint minden embernek. Ha egy orvos megvizsgálna engem, akkor semmi különöset nem látna rajtam. Ugyanúgy van szívverésem, vérem, mint a többi élő embernek. Amúgy nem kell megijedned, nem vagyok zombi! A zombik csak a horrorfilmekben, és a horrorregényekben léteznek!
- De akkor még mindig nem értem azt, hogy hogyan lehetséges az, hogy élsz, amikor emlékszem, hogy eltemettek téged!
- Valóban, hogyha most felbontanák a síromat, akkor a koporsómban nem találnának mást, mint az oszlásnak indult halott testemet. Ez a test, amit most látsz, az asztráltestem megszilárdítva fizikai testté.
- Megszilárdítva??
- Igen, megszilárdítva. Ne felejtsd el, te is tanultad fizikából, hogy bármilyen anyagi testet energia épít fel.
- És ezek szerint bárki aki meghalt, az meg tudja szilárdítani a testét?
- Elvileg igen, de ez nem olyan egyszerű. Egyrészt az elhunyt személynek el kell érnie egy bizonyos fejlettségi szintet a reinkarnációja során, hogy képes legyen megszilárdítani a testét. Ha ez megvan, akkor a léleknek nagyon elszántan és kitartóan kell akarnia, hogy fizikai testet ölthessen. Harmadrészt csak engedéllyel, és csak nagyon indokolt esetben hozhat létre egy elhunyt személy fizikai testet.
- Miért?
- Azért, mert ha minden elhunyt azzal szórakozna, hogy halála után visszatér látszólag élő személyként, fizikai testben, akkor ez teljesen összezavarná az élőket.
- Ezt hogy érted?
- Ijedtséget, zavart, tömegpszichózist, sőtt mentális zavarokat okozna egyes emberekben egy ilyenfajta dolog.
- De hisz én se ijedtem meg!
- Valóban, te nem ijedtél meg. Tudtam, és éreztem, hogy jól fogod viselni a visszatérésemet.
- Ugye most már velem maradsz örökre?
Kérdezte Jenny, és a remény tüze tündöklött a szemében.
- Sajnos nem maradhatok sokáig. Legfeljebb néhány óráig.
- De miért?
Kérdezte Jenny csalódottan.
- Azért, mert az így létrehozott fizikai test csak pár óráig képes megmaradni. Utána kezd egyre halványulni, és kezd az anyagi formából átmenni nem anyagi formába.
- Nagyon sajnálom!
Mondta Jenny szomorúan, és Jan ölébe ült.
- Létezik pokol?
Kérdezte Jenny.
- Hagyományos értelemben véve nincs pokol. Se büntetés. Odaát mindenki saját maga felett mond ítéletet. Találkoztam odaát azzal a 2 feketével, akik megtámadtak minket.
- Hogyan? Hát meghaltak?
- Igen, meg. Elég rossz állapotban vannak. Nincs pokol mint mondtam, csak érzések. Mind a ketten szenvednek tetteik következményei miatt. Nem csak amiatt, amit tettek veled és velem, hanem az egész szemét aljas életük miatt.
- Hogy szenvednek?
- Na nem üstben főzik őket az ördögök, de nem ám! Földi életükben bármennyire is biztosak voltak benne, hogy nekik van igazuk, és hogy helyes amit tesznek, a túlvilágon bizony megszólal mindenkinek a lelkiismerete! Az érzelmek rendkívűl intenzívek odaát, és a lelkiismeretfurdalásuk súlya legalább 1000-szeresen roskad rájuk. Nagyon szenvednek emiatt, és nagyon rossz passzban vannak, de egyáltalán nem tudom sajnálni őket!
- Én se tudom sajnálni őket! Hogy haltak meg?
Kérdezte Jenny.
- Az egyikőjüket lelőtte egy üzleti úton lévő amerikai, miközben menekültek.
- Á szóval Andrew!
- Igen, Andrew volt az. Pontosabban Andrew Smith.
- És mi lett a másikkal?
- Úgy döntöttem, hogy megleckéztetem Bengeza Durbant azért, hogy még földi életében megbánja aljas tettét. Túl jól sikerült a megleckéztetés. Végül baleset érte, amibe belehalt…Megérdemelte!
- Úgy ám! És mi van a még életben maradt harmadikkal?
- Ő is kapott tőlem egy kis leckét, de neki még kell egy kis biztatás ahhoz, hogy tudatára ébredjen annak, hogy mit követett el ellenünk.
- És mi van ha nem érsz el nála semmit?
- De bizony el fogom érni azt, hogy megtörjön, ez csak idő kérdése!
- Egyszerűbb lenne, ha megmondanád a nevét, és hogy hol lakik, én pedig szólnék a nyomozóknak, hogy tartóztassák le!
- Jenny, ez nem olyan egyszerű! Ha még le is tartóztatnák, attól még nem biztos hogy megbánná azt, hogy részt vett a megölésemben, és a te megerőszakolásodban!
- Látom, nagyon fontos számodra, hogy megbánja.
- Miért, neked nem fontos ez?
- Számomra is ugyanolyan fontos. Hogy hívják a harmadikat?
Kérdezte Jenny.
- Obed Dengének hívják. Jól ismert a rendőrök előtt, már többször volt börtönben.
- Feljelentem ezt a szemetet!
- Várj még vele Jenny két napot. Nemcsak azt akarom elérni nála, hogy megbánja súlyos tettét, hanem azt is, hogy önként jelentkezzen a rendőrségen!
- Rendben van. Kérsz egy teát?
Kérdezte Jenny.
Jan erre felkelt az asztaltól, és gyengéden átölelte Jennyt.
- Nem, nem kérek teát. Csak arra vágyom, hogy ebben a pár órában a karjaimban légy!
Mondta Jan.
- Én is nagyon vágyom erre. Bár csak örökké tartana!
Mondta Jenny, és megfogta Jan kezét. Szerelmes pillantást vetett Janra, és elindultak a hálószobába.
Jenny dél körül ébredt, és nagyon fáradt volt. Mintha egy jól átmulatott éjszaka után ébredt volna fel. Fájt egy kicsit a feje, de mégis nagyon boldognak érezte magát.
Jól emlékezett arra, hogy Jan megjelent neki, de úgy gondolta, hogy ez csak egy nagyon élénk álom volt. Akkor kezdett gyanakodni, hogy ez bizony még se álom volt, amikor a lepedőn friss ondófoltokat talált. Jenny elmosolyodott, és az étkezőbe ment. Egy csokor feketetulipán volt vázába téve. Odament a csokorhoz, és miközben gyönyörködött benne, egy papírt talált benne. A papírra egy nagy szív volt rajzolva, és bele volt írva: Jenny
- Most már tudom, hogy nem álom volt! Szeretlek Jan, tiszta szívemből szeretlek, és mindig is szeretni foglak!
Mondta örömkönnyek közepette Jenny.
Délután elindult Obed, hogy találkozzon Bengezával. Közösen tervezték ugyanis, hogy betörnek Johannesburg egyik luxusnegyedében épült házba, ami egy gyémántkereskedő tulajdonában volt.
Obed mélységesen ledöbbent, amikor megtudta hogy mi történt Bengezával.
A döbbenete átcsapott félelembe, és nagyon nyugtalanná kezdett válni. Úgy érezte, hogy rá is valami hasonló veszély leselkedik, ezért nem mert hazamenni. Az utcán ténfergett, és egy jókora kést is vitt magával. Minden zajra összerezzent, és azon gondolkodott, hogy mitévő legyen. Elhatározta, hogy elhagyja a várost örökre. Úgy gondolta, hogy akkor talán őt nem érheti el a baj, amit már megtapasztalt ő is, és Bengeza is. Jól tudta, hogy ez a tapasztalat Bengeza életébe került, és hogy ő is könnyen az áldozatává válhat.
A belváros egyik kevésbé forgalmas negyedében ellopott egy autót, és nekiiindult, hogy örökre elhagyja Johannesburgot. Óvatosan vezetett, nehogy megállítsák a rendőrök. A város fényei egyre jobban távolodtak tőle. Megállás nélkül hajtott, és úgy döntött, hogy visszamegy arra a helyre, ahol a gyilkosság történt. Ugyanis azt remélte, hogy így megszabadulhat a rá leselkedő veszedelemtől, ha visszatér a tett színhelyére. Egy szélesebb körben ismert afrikai démonűző szertartást akart véghez vinni azon a helyen, ahol a gyilkosságot elkövették.
300 Mérföld megtétele után úgy érezte, mintha valaki le akarná nyomni a fejét a kormányra. Megállt egy pillanatra, majd amikor a nyomás megszűnt, ismét elindult.
Egy kis idő múlva hangokat kezdett hallani. Sistergő hang volt, és olyan volt, mint ha az autó belsejéből jött volna. Megint megállt, és kiszállt az autóból. Ellenőrizte az autó belsejét, de semmi különöset nem talált. Felnyitotta a motorháztetőt, de ott is minden rendben volt. Jól sejtette, hogy Bengeza után most ő következik. Rájött, hogy az a dolog, ami történik vele, összefüggésben van azzal, hogy megölték Jan-t, Jenny-t pedig megerőszakolták. Visszagondolt gaztettükre, de lelkiismeretfurdalása egyáltalán nem volt. Dühében betörte az öklével a hátsó szélvédőt, miközben azon töprengett, hogy hogyan is szabadulhatna meg abból, ami történik vele.
Az ökle véres lett. A hátsó ülésen talált egy csomag pelenkát. Kibontotta, kivett belőle egy darabot, és megtörölte vérző öklét. Utána dühösen eldobta a csomagot, és a véres darabot, aztán beült az autóba. Nagy gázt adott, és nagy sebességgel elindult. Vezetés közben erős dögszagot kezdett érezni, de nem állt meg.
- Jól tudom ki vagy, de engem nem fogsz megállítani, azért se állok meg, hagyjál nekem békét! Soha nem fogom feladni magamat a rendőrségen!!
Ordította dühösen Obed, és még jobban nyomta a gázt. Kis idő elteltével, az autó előtt tíz méterrel egy alak jelent meg az út közepén. Fagyos rémület lett úrrá Obed tekintetén, amikor meglátta, hogy az út közepén lévő személy az, akit ő és két társa megölt.
Hirtelen beletaposott a fékbe, de a kocsi már nem tudott időben megállni. A kanyarban, az egyik part menti szikának csapódott. Pár méterre attól a helytől, ahol megölték Jan-t, és megerőszakolták Jennyt.
Csak reggel fedezték fel a balesetet. A rendőrség kint helyszínelt, de a tűzoltókat is ki kellett hívni, mert az autó annyira összetört, hogy Obedet nem tudták kiszedni csak hidegvágóval. A helyszínelést az a nyomozó vezette, aki akkor is kint volt, amikor Jan-t meggyilkolták.
Miközben nézte, hogyan szedték ki Obed összetört holttestét, valami különös, furcsa sejtelem fogta el a nyomozót. Bizonyítéka ugyan nem volt rá, hogy lehet összefüggés Obed halála, és az elkövetett gyilkosság között, de úgy gondolta, hogy ha így is van, már úgy se tudja meg valóban Obed volt-e az egyik tettes, hiszen a halottak már nem beszélnek…
Jenny miután megtudta mi történt, megelégedéssel vette tudomásul, hogy a három gazember megfizetett azért, amit tettek. Kiment Jan sírjához, elhelyezett rajta egy szál virágot, és Jan-t örökre a szívébe zárta. Kilenc hónap múlva egészséges fiúnak adott életet, és az apjáról elnevezte: Jan-nak.
VÉGE
