Az egyik novellám
Osváth Dezső: Túl az Óperencián
Jack Williams egész éjjel szinte alig tudott aludni. Nagyon aggódott a fiáért, aki elindult a nagy nyugati területekre, hogy felejtsen.
Jim felesége ugyanis meghalt feketehimlőben. Jack Williams fia ezt nem bírta elviselni.
Jim ezért úgy döntött, hogy nekivág a prérinek. Jimnek nem volt gyermeke, így semmi sem tartotta vissza attól, hogy útnak induljon.
Az apja többször figyelmeztette, hogy ne induljon útnak, mert a vadnyugati préri rengeteg veszélyt rejt. De nem hallgatott se az apjára, se az anyjára. Mindenáron felejteni akart. El akarta felejteni azt, ahogyan látta a feleségét szenvedni, és meghalni. Nem hibáztatta magát, ő mindent megtett.
Jack úgy döntött, hogy a fia után megy, és megkeresi őt.
Bevásárolta a szükséges dolgokat az útra, de úgy találta, hogy nem fogja elbírni a lova. Azon gondolkozott, hogy hogyan tudná magával vinni mégis a bevásárolt dolgokat, hiszen nagy útra készülődött. Jim azt mondta az apjának, hogy Salt Lake City-be megy új életet kezdeni.
Az apjának végül az az ötlete támadt, hogy se nem lóval, se nem postakocsival nem indul útnak, ugyanis nagyon sok rémtörténetet hallott arról, hogy indiánok telepeseket, és egyszerű utazókat támadtak meg.
Ezért vásárolt egy ismétlőpuskát is, hozzá néhány doboz töltényt.
Hazavitte a vásárolt holmikat, és megtette a további szükséges előkészületeket az útra.
- Ó Jack, én nagyon féltelek téged. Kérlek ne indulj útnak, ne hagyj itt egyedül!
Kérlelte a felesége.
- Ugyan Mary, nem lesz semmi baj, majd meglátod! De tudnom kell, hogy a fiunk életben van-e.
- Megértelek drágám, de mi van, ha elveszítelek? Te is hallottál azokról a szörnyű dolgokról, hogy mi történt jó néhány telepessel.
- Majd vigyázok magamra, majd meglátod! Hidd el nekem, jobban félek attól, hogy megmar egy alattomosan kúszó mérgeskígyó, mint hogy megskalpolnak az indiánok!
- Akkor is féltelek! Legszívesebben veled mennék!
Válaszolta Mary.
- Még csak az kéne! Egy ilyen hosszú útra?
Kérdezte Jack csodálkozva.
- Már miért is ne! Az asszonynak az ura mellett a helye!
- Nézd Mary, én is örülnék neki ha velem jöhetnél, de arra az összes megtakarított pénzünk rámenne.
- Nem bánom! Nekem a fiam minden pénzt megér!
Válaszolta Mary.
Erre Jack beleegyezően bólintott.
- Nos asszony, akkor készülj, mert nagyon hosszú út áll előttünk!
Mary erre a válaszra nagyon megörült, és egy puszit nyomott Jack arcára.
Jim erre elmosolyodott, és hozzákezdtek mind a ketten a szükséges holmik előkészítéséhez.
Amikor mindennel végeztek, akkor elindultak a Phiadelphiai Vasútállomás felé.
Fél órán belül meg is érkeztek, de akkor már nagyon ki voltak tikkadva. Szokatlan nyári hőség tombolt, pedig még csak május volt. Elindultak az információs tábla felé. A tábla kiírás szerint vonat nem indult Salt Lake City-be, ugyanis a keleti és a nyugati vasút még nem ért össze.
A vasútépítést a nyugati-part felől, és a keleti-part felől is nagyjából egyidőben kezdték el, és a terv az volt, hogy az Egyesült Államokat átszelő fő vasúti vonal majd egy ponton összeér.
Jack úgy döntött, hogy megveszi a jegyeket, és addig mennek a vonattal nyugatra, amíg csak tehetik. Ugyanis úgy tervezte, hogy a keleti, és a nyugati vasútvonal közötti „hézagot” majd postakocsival teszi meg.
Megvásárolta a jegyeket, és felültek a vonatra.
- Na végre, ezzel is megvagyunk!
Mondta elégedetten Jack.
- Remélem szép utunk lesz.
Mondta Mary, és sóhajtott egyet.
- Hát persze hogy szép utunk lesz! Ti asszonyok állandóan csak aggódtok!
Válaszolta derűsen Jack.
A nap erőteljesen tűzött, és a vasúti kocsiban kezdett egyre melegebb lenni.
Mary előkapta a legyezőjét, és elkezdte legyezgetni magát úgy, hogy Jacknek is jusson a „hűs” levegőből.
A vonat éleset fütyült, és elindult. A gőzmozdony kéménye csak úgy okádta a füstöt!
- Na végre, indulunk!
Jegyezte meg elégedetten Jack felesége.
Az utazás első 1000 mérföldje viszonylag eseménytelenül, és unalmasan telt el. A táj lenyűgöző szépsége azonban kárpótolta az utasokat, amint kitekintettek a vonat ablakain. Később lehetett látni vágtázó bölénycsordát, és vadlovakat meglasszózó cow-boyokat is.
Közben felszállt egy rosszarcú, alkoholtól erősen bűzlő, szennyezett ruházatú, ápolatlan férfiszemély.
Ahogy áthaladt a vasúti kocsin, a hölgyek undortól eltorzult arccal néztek utána. A férfiak úgy tettek, mintha észre se vették volna az illetőt, és csak bámultak ki a vasúti kocsi ablakából.
A nők legnagyobb megrökönyödésére visszatért a nemkívánatos személy, és a Jack és Mary melletti ülésen foglalt helyet.
A hölgyek eközben elkezdtek pusmogni az ápolatlan személyről. Ahogy nőtt a vasúti kocsiban a hőmérséklet, a szag egyre elviselhetetlenebb lett. Az ablakok hiába voltak lehúzva, a szag megrekedt a vagonban.
Jacket elnyomta az álom, de a felesége nem aludt. Nagyon zavarta, hogy az ápolatlan férfi őt mustrálgatja, és közben kacsingat rá. Volt valami komikus az egészben, ugyanis a férfi az egyik szemére kancsal volt, és azzal a szemével kacsingatott. De Mary egyáltalán nem tartotta komikusnak a szituációt.
A férfi nem szólt semmit, de továbbra is figyelte árgus szemekkel Jack feleségét. A különös alak, mintha csak bosszút akart volna állni Mary passzivitásán, levette a westerncsizmáját, hogy a lábfejét szellőztesse egy kicsit…
Erre még orrfacsaróbb bűz keletkezett a vagonban. Mary egy kendőt tett az orra és a szája elé, mert ez már nagyon sok volt neki.
A különös illető, elégedett és gonosz mosollyal figyelte Mary reakcióját.
A szemöldökét is elkezdte felfelé vonogatni egymás után többször is. Nagyon örült a fickó…
Az Union Pacific Railroad Company egyenruhájában feszítő kalauz, Mary nagy megkönnyebülésére végre elérkezett az ő vasúti kocsijukhoz is. A kalauz belépett, de ő már nagyon meg se lepődött semmin. Tapasztalt ő már ehhez hasonló szituációkat. Mary közben kérlelően nézett a kalauzra, és ő egyből tudta miről van szó.
- Jó napot kívánok! Kérem a jegyét!
Joe, az ápolatlan csavargó meglepődve nézett a kalauzra.
- Na hagyjon békén!
- Előbb kérem szépen a jegyét!
- Mutassd meg előbb te a jegyedet! Válaszolt Joe.
- Látja ezt?
Kérdezte a kalauzt, és közben a tányérsapkáján lévő emblémás feliratra mutatott.
- És akkor mi van? Én is tudok szerezni bármikor ilyen egyenruhát!
Vetette oda hanyagul Joe.
- Az lehet hogy tud ilyen egyenruhát készíttetni egy jó szabóval, de a felől
már kétségeim vannak, hogy ezt a munkát rendesen el tudná végezni…
- Na tűnj el de gyorsan! Nincs jegyem.
- Akkor sajnos meg kell hogy bírságoljam!
Joe szeme erre kikerekedett, és mutatott a kalauznak, hogy várjon. Kotorászott a zsákjában, és előhúzott egy Whiskey-s üveget. Lehúzta az üveg dugóját, és a kalauz felé nyújtotta.
- Nesze, ezt kóstold meg!
Nyújtotta a kalauz felé az üveget.
- Köszönöm, de nem kérek! És különben is szolgálatban vagyok!
- Meg akar sérteni?
- Dehogy akarom megsérteni!
Mondta a kalauz, és már vette is elé a büntetés kiszabásához szükséges tömböt.
- Nem vagyok hajlandó egy Centet sem fizetni!
Mondta Joe tiltakozva, és kiütötte a tömböt a kalauz kezéből. A tömb sarka Jack halántékát érte, aki erre felébredt.
- Mi folyik itt?
Kérdezte Jack mérgesen.
- Elnézését kérem uram, de ez az illető kiverte a tömböt a kezemből.
Mit képzel maga?
Kérdezte Jack haragosan, Joetól.
Joe felállt az ülésről, és a kalauzt Jacknek lökte.
- Hát ez van! Mondta gonosz vigyorral az arcán Joe.
Jack tekintettel az utasokra, úgy döntött, hogy ahelyett hogy verekedne az illetővel, kitalál valami okosabbat. Jack felkelt a helyéről, de Joe azt hitte, hogy meg akarja őt ütni. Már a revolverét is elővette, és várta, hogy Jack megüsse.
Joe meglepetésére azonban Jack nem ütötte meg.
- Nem akarom megütni, kérem tegye el azt a coltot!
Szólította fel Jack az agresszív illetőt. A kalauz is próbálta nyugtatgatni Joe-t.
- Oké, nem lyukasztom ki egyikőtöket sem, de ti most szépen kiszálltok!
- Hogyan? Ugorjunk ki a mozgó vonatból?
Kérdezte Jack.
- Úgy ám, de az asszony marad velem, útitársnak! Na indulás!
Parancsolta Joe, és közben az asszony elkezdett neki rimánkodni.
Joe nagyon élvezte az egész jelenetet, nagyon elemében érezte magát.
- Ne félj Mary, amint tudsz, szállj le a legközelebbi állomáson! Nem lesz semmi bajom, majd igyekszem jól ugrani!
Nyugtatta meg Jack a feleségét. Egyáltalán nem félt, ugyanis már kész volt a tervvel. A kalauz viszont falfehér lett a félelemtől.
Az utasok közül senki sem mert a védelmükre kelni. Ők nem a vadnyugat szülöttei voltak…
- Kérem uram, engedje meg, hogy bevegyem a gyógycseppemet,
ugyanis szívbeteg vagyok!
Kérlelte Jack a könyörtelen fickót.
- Rendben van. Csak vegye be, aztán ugrás!
Mondta vihogva Joe.
A kalauz egy hirtelen mozdulatot tett, hogy meghúzhassa a vészféket, de Joe elrántotta. Jack közben matatott az orvosi táskájában, és egy vattára, különös, szúrósszagú folyadékot öntött. A vonat, indulása óta már nagyon hosszú utat tett meg, és elérték a vadnyugati prérit is. Jack egy hírtelen mozdulattal, a vattát Joe arcába nyomta. Erősebben, mint amikor a betegeit altatja operáció előtt.
Joe karja és lába hírtelen elgyengült, és nagyon kellemes érzés lett úrrá rajta, egy pillanat alatt. A következő másodpercben Joe már édesdeden aludt…
A vattára ugyanis Jack étert öntött, és ettől aludt el az ellenfelük.
- Nem hagyhatjuk itt, vigyük a kazánfűtőkhöz. No ők majd
„kezelésbe veszik”, ha netán valami rosszban sántikálna megint.
Mondta a kalauz Jacknek.
Miután Jack biztosította a feleségét, hogy most már minden rendben van, megfogták a csavargót, és átvitték az éppen szenet lapátoló kazánfűtőkhöz. Nagy intenzitással lapátolták a szenet azért, hogy minél gyorsabban haladjon a gőzmozdony.
Jack és a kalauz már épp indultak visszafelé, amikor egyszer csak indiánok jelentek meg a vasúti kocsik mindkét oldalán, lovaikon vágtatva.
Éktelen nagy ricsajt, csatakiáltást csaptak, és szemmel láthatóan nagyon dühösek voltak. Az utasok felhúzták az ablakokat, és mindenki lehúzta a fejét, ugyanis nyílvesszők sokasága csapódott a vagonoknak, és az ablakoknak. Az ablakok be is törtek, és a szilánkok szanaszét repültek.
Az egyik harcias indián felkapaszkodott a mozdony elejére úgy, hogy a lováról ugrott át. A mozdonyvezető nagyon megijedt, és elkezdett neki könyörögni.
- Kérem ne bántson!
- Állítsd meg ezt a fekete füstöt okádó vasparipát, és meghagyom az életedet!
Parancsolta az indián.
Közben az egyik kormos ábrázatú mozdonykazánfűtő hirtelen előugrott, és a lapáttal az indián felé csapott. Az indián reflexszerűen elhajolt az ütés elől, és fejjel a gyomorszájába fejelt a kazánfűtőnek. Az felordított, és a másik előbukkanó kazánfűtőnek esett, az indián pedig rájuk.
Az indiánok közben egyre-jobban kezdtek lemaradozni, ugyanis a lovaik nem bírták egyfolytában azt a nagy iramot, amellyel a mozdony haladt.
A mozdonyvezető szerencsére nem tett eleget az indián felszólításának, és nem állította meg vonatot. A sziú indián meglepődött, amint meglátta a csavargót.
A csavargó nagyon megijedt.
- Te vagy az, akit már régóta keresek. Megfizetsz azért, amit az
asszonyommal tettél!
Mondta neki az indián harcos éktelen dühvel, és a hajánál fogva kezdte húzni a földön Joe-t. Az ordított, és szabadkozott.
- Nem én cifráztam ki a feleséged arcát!
Üvöltötte Joe.
- Te voltál az, kiderítettük!
- Neee! Kegyelem!
Üvöltötte kétségbeesetten Joe. A sziú harcos kinyitotta az ajtót, és kidobta a vonatból a szadista csavargót.
- Állítsd meg ezt a vaslovat, azt mondtam neked az előbb!
- Oké, csak ne bántson!
Mondta remegő hangon a mozdonyvezető.
A vonat nagy fékcsikorgások közepette megállt, és az indián leszállt. A többi indiánt még lehetetett látni a távolból, amint közeledtek a mozdony felé.
A vezető ismét elindította a vonatot. Az indiánok megálltak azon a helyen, ahol Joe földet ért. Nagy ujjongás közepette körbelovagolták, majd mint egy zsákot, feltették az egyik lóra, és magukkal vitték…
Az utasok nagyon megkönnyebbültek, hogy túlélték ezt az egész kalandot, és végül elkezdtek az egészen tréfálkozni, meg arról beszélni, hogy majd lesz miről mesélni egyszer az unokáiknak.
A vonat végül szerencsésen megérkezett az ideiglenes végállomásra. Jack és Mary leszállt a vonatról, és végignéztek a megtépázott, de nagyon is működőképes vonaton. Elnézték a betört ablakokat, és a nyilaktól kiszakadt függönyöket.
- No erre ráfér egy majd egy kis javítás!
Mondta mosolyogva Jack, és nagyon örült, akárcsak Mary, hogy épp bőrrel megúszták ezt a vadnyugati kalandot. A vasúti építőmunkások közben gőzerővel fektették le a síneket.
Jack és felesége kivettek a vadnyugati kisvárosban egy szobát. Úgy döntöttek, hogy amíg nem érkezik meg a Salt Lake City-be tartó postakocsi, addig Ogden-ben maradnak.
A postakocsi csak 1 hét múlva érkezett meg, ugyanis az a járat, aminek 3 nap múlva kellett volna megérkeznie, megtámadták a banditák. A postakocsit felgyújtották, az utasoknak pedig gyalog kellett tovább menniük…
Jack és Mary nagyon tartott attól, hogy esetleg őket is éri majd valamilyen támadás. Jacknek biztonságérzetet adott a puskája, ezért mégis csak útnak indultak a postakocsival.
Kietlen poros utakon haladtak, és nem lehetett tudni, melyik pillanatban éri őket támadás. A postakocsi a vasúti vonal mellett haladt közvetlenül.
Jack és Mary nagyon elcsodálkozott azon, hogy a szorgalmas és ügyes vasúti építőmunkások milyen sokat haladtak 1 hét alatt.
A távolban nagy üdvrivalgást lehetett hallani, és az Amerikai Egyesült Államok himnuszának a zenéje hangzott fel. Ahogy közeledtek, az örömujjongás hangjai egyre hangosabban hallatszottak. Mindenütt ünneplő, egymás nyakába ugró építőmunkásokat lehetett látni. A keleti, és a nyugati vasútvonal 1869. május 10-ikén végre összeért, és ezt ünnepelték olyan vidáman, és énekelve a Central Pacific Railroad of California és az Union Pacific Railroad Company vasúti építőmunkásai.
A postakocsi megállt egy pillanatra. Az utasok ámulattal figyelték az ünneplő embereket, és azt, hogy tanúi lehettek egy nagyon fontos vasúttörténelmi eseménynek.
Mary alig akart hinni a szemének, de Jack is nagyon meglepődött.
- Fiam! Hát itt van az én fiam!
Mondta Mary, és az ugyancsak meglepődött fia nyakába ugrott, örömkönnyek közepette. Az apja is kitörő örömmel üdvözölte Jimet.
- Úgy örülök neked fiam hogy látlak! Azt hittük Salt Lake City-ben vagy!
Mondta Jimnek az apja.
- Salt Lake City-be mentem valóban, de aztán úgy döntöttem hogy beállok vasúti építőmunkásnak, hogy valami nagy dolgot tehessek a hazámnak. És most itt vagyok!
Mondta Jim büszkén, örömmel, és megelégedéssel.
- Nagyon büszkék vagyunk rád fiam! Valóban sokat tettél ezzel az országunkért!
Felelte Jim édesanyja, és átölelte fiát.
Jack és Mary együtt ünnepeltek a fiukkal, és a többiekkel.
A mulatság végén végül Jim úgy döntött, hogy a legközelebbi vonattal visszautazik a szüleivel Phiadelphiába, az édes otthonukba.
