www.osvathdezso.eoldal.hu

 Osváth Dezső:                                          IDŐZAVAR



2008 március 15. A téren rengeteg dühös ember gyűlt össze, bár most korántsem annyian, mint a 2006 szeptember 18-ai megmozdulások idején. A hangulat már-már pattanásig feszült volt, és a hangzavar is egyre nagyobb lett. Itt-ott Molotov koktélok repültek a rendőrök felé.
A könnygáz már nem sokáig váratott magára, és végül beborított mindent a szúrós szagú könnygáz füstfelhő. A zűrzavar egyre nagyobb lett, hiszen látni alig lehetett valamit, és a rendőrök is nekiindultak a tömegnek. Egyszer csak Lali egy ütést kapott a fejére, de nem látta a nagy füstben, hogy ki volt a támadója. Megszédült, de nem vesztette el az eszméletét. Minden erejét összeszedve nekiiramodott, hogy kitaláljon végre a könnygáz ködből. Egyre jobban köhögött a kellemetlen szagú permettől.
Végül sikerült a tömegtől elszakadnia, és a Duna felé vette az irányt, hogy átjusson valahogy a budai oldalra. Néhány méter után azonban úgy döntött, hogy jobb ha inkább nem fut, hiszen a rendőrség felfigyelhet rá. Komolyan tartott attól, hogy ha a rendőrök elkapják, akkor beteszik a rabszállító autóba. Valahogy eljutott a Duna partig, de a legközelebbi híd még messze volt.
Hányingere lett, ezért úgy döntött, hogy lemegy a partra hányni egyet…
Amint lefelé hajolt, megszédült, és arccal beleesett a Dunába.
Reggel nagy tömeg állta körül a folyót. Lali ott feküdt eszméletlenül a parton, csurom vizesen, félig kihűlve. Próbálták élesztgetni a mentők kiérkezéséig, és plédet is terítettek rá.
Lali kezdett fokozatosan magához térni. Furcsállta egy kicsit, hogy körülötte mindenki angol nyelven beszélt. Mindent tökéletesen értett, hiszen tökéletesen beszélt angolul. Lalinak volt bőven ideje megtanulni angolul, hiszen Amerikai Szamoán élt 10 éves koráig, ugyanis az apja ott volt beruházási igazgató egy nagy magyar cég megbízásából.
Lali feje még mindig nagyon fájt az erős ütéstől.
- Hol vagyok?
Kérdezte Lali, de senki nem értette, hogy mit beszél. Úgy döntött, hogy angol nyelvre vált, és így meg is kapta a választ:
- A Mississippi partján vagy. Válaszolta egy nagyon szép, és csinos leány, akit Mandynek hívtak.
- Fiatalember, maga biztos sokat ihatott az éjjel, és szépen beleesett a folyóba. Még most is csurom víz!
Szólalt meg az öreg Sanders.
- Az igaz hogy ittam, de az még délután volt. Inkább azt mondják meg nekem, hogy mi ez a
hülyeség, hogy én itt a Mississippi folyó partján vagyok, meg hogy önök angolul beszélnek mindannyian? és azt végképp nem értem, hogy miért vannak úgy felöltözve, mint az 50’-es évek Amerikájában?
Amikor Lali ezeket a kérdéseket feltette, akkor a többiek majd megszakadtak a röhögéstől…
- Mit csodálkozik fiatal komám? 1959-et írunk, és ön az Amerikai Egyesült Államok Mississippi
nevű folyójának partján ébredt!
Oktatta ki Sanders.
Lali, amikor ezt meghallotta, nagyon megdöbbent.
- De hiszen az lehetetlen! Olyan nincs hogy időutazás a múltba! Mondta Lali vacogva.
- Hát persze hogy nincs! Azt viszont látom, hogy maga jól beverte a fejét.
Mondta Sanders. A mentők megérkeztek, és hordágyra tették Lalit.
- Engedjenek el! Már jól vagyok!
Mondta dühösen Lali.
- Jobban teszed ha nem ficánkolsz, mert a hordágyhoz szíjazlak!
Mondta neki a tagbaszakadt ápoló, bár ezt a mondatát nem gondolta annyira komolyan.
Lalit bevitték a kórházba, és alapos kivizsgálásnak vetették alá. Nem találtak nála semmi komolyabb problémát, de a fejére kapott egy szép kötést.
- Mondja doki, mennyibe fog ez nekem kerülni?
- Az attól függ, hogy van-e biztosítása…
- Van, de én Magyarországon lakom.
- Nos, akkor az lesz a legjobb, ha eladja a kocsiját, és akkor biztos, hogy ki fogja tudni egyenlíteni a kórházi számláját.
- Motoros vagyok doki! Van egy Jawa Babettám, tudja a nagyapámtól örököltem.
- Nem ismerem ezt a motort, de bizonyára szép motor lehet.
Válaszolta az orvos, de Lali a motor szépségét illetően inkább hallgatott…
Távozóban Mandy várta a klinika bejáratánál.
- Hát te?
Kérdezte csodálkozva Lali.
- Szia, arra gondoltam, megkérdezem, hogy érzed magadat a
baleseted óta.
- Köszönöm szépen érdeklődésedet, amint látod most már jól vagyok. De hogy is hívnak
téged?
- A nevem Mandy. És neked mi a neved?
- Az én nevem Lali.
- Lali? Elég olaszosan hangzik a neved. Te olasz vagy?
- Nem, én színtiszta magyar vagyok. Bár az is igaz, hogy 10 éves koromig Amerikai Szamoán éltem.
- Akkor te egy kicsit amerikai is vagy!
Mondta mosolyogva Mandy, és kacsintott egyet.
Lali is elmosolyodott, és a híd felé tartották az irányt.
- Hogy kerültél ide Magyarországról? Talán itt nyaralsz?
Lali hirtelen zavarba jött, mert jól tudta, hogy Mandy úgy se hinné el neki, hogy valahogy visszajutott a múltba. Aztán hirtelen eszébe jutott egy hihető történet.
- Magyarországról menekültünk ide a családommal még 1956-ban, a kommunista rémtettek elől!
Mandy elvörösödött, és szemében a tüzes kíváncsiság fénye csillant.
- Hallottam én is valamit arról, hogy Magyarországon valamiféle harcok dúltak még 1956-ban.
- Ez komoly?
- Igen, komolyan mondom. Elvis Presley az Ed Sullivan Showban kiállt a magyarok mellett, és küldött a magyar forradalmároknak egy gyönyörű szép számot!
- Ez csodálatos! És mi volt a szám címe?
Kérdezte meglepődve Lali.
- Béke a völgyben. Nagyon csodálkozom rajta, hogy még nem hallottad ezt a számot! Itt Amerikában szinte mindenki Elvis Presley-t hallgat!
- Hát azon nem csodálkozom. Én magam is nagyon-nagyon kedvelem a Rock and Roll-t!
- A legjobb zene a világon! Tudod mit? Nézzük meg Elvis Presley villáját!
Javasolta Mandy, és kézen fogta Lalit. Lalinak nagyon tetszett ez a kezdeményező stílus, és mindjárt jobb kedvre derült.
- Elvis Presley villáját? De hiszen az Memphisben van!
- Itt vagy Memphisben! Nem mondták neked a kórházban?
- Valamit mondtak ugyan, de valahogy nem tudtam odafigyelni. Alig hiszem el, hogy Memphisben vagyok!
Mondta Lali ámuldozva.
- És most Elvis koncertkörúton van?
- Á, dehogy! Hát te sosem nézel TV-t? Elvis Presley most éppen katona, Németországban!
- Szoktam TV-t nézni, de inkább a számítógép előtt ülök.
- Számítógép előtt?
Kérdezte csodálkozva Mandy. Ekkor kapcsolt Lali, hogy ezt nem kellett volna mondania, hiszen 1959-ben még csak szobányi méretű számítógépek léteztek.
- Ááá nem úgy értettem, csak viccelődtem! Mondta zavartan Lali, és igyekezett elterelni a szót.
- Jól néz ki Elvis Presley villája?
- Inkább úgy mondanám, hogy nagyon aranyos. Már közel járunk, mindjárt meglátod!
Az úttest mellett épp egy nyitott tetejű, lerobbant autóban vesztegelt négy jampisrác. Amint meglátták Mandyt, füttyentgetni kezdtek, kifejezve tetszésüket. Amint viszont ránéztek Lalira, elröhögték magukat.
- Mi van kisapám! Valakitől kaptál egyet?
Szólt oda Lalinak az egyik.
- Igen kaptam egyet!
- Gyere ide, tőlünk is kaphatsz egyet!
Válaszolta a jampigyerek, és a társaság felröhögött.
- Ha azt hiszed, hogy megijedek tőletek, akkor nagyon tévedsz!
Szólt vissza Lali, és elindult feléjük. Abban a pillanatban a négy jampi kiugrott a kocsiból, készen állva egy jó kis verekedésre.
- Ne csináld Lali, ezek csak direkt provokálnak téged!
Könyörgött neki Mandy, és próbálta visszahúzni.
- Csak pár perc az egész baby!
Mondta Lali kérlelhetetlenül.
Már csak pár centiméterre voltak egymástól, amikor a sheriff kocsija kikanyarodott feléjük.
- Valami gond van srácok?
- Á, semmi probléma nincs sheriff, csak éppen az időjárásról beszélgettünk…
Mondta szabadkozva az egyik tag.
- Hát persze, az időjárásról! Mondta gúnyosan a sheriff, és egy pillanatra az égre nézett.
- Na tünés innen srácok, amíg jókedvemben vagyok!
Mondta a sheriff fenyegetően.
- Rendben van sheriff, de az a hézag, hogy a kocsink bedöglött!
- Na még ez is! Szólok Samnek, majd ő hazavontatja a járgányotokat.
Mondta kelletlenül a sheriff, és elindult. Ekkor Lali és Mandy már lekanyarodott az egyik utcába, így a jampik elvesztették őket szem elől.
- Na végre, leráztuk őket!
Sóhajtott fel Mandy.
- Az ott már Elvis Presley villája?
Kérdezte Lali.
- Az még nem az, bár ki tudja…Elvisnek biztos van több villája is, hiszen autója is van elég.
Tudtad, hogy a barátainak autókat szokott vásárolni ajándékba?
Kérdezte Mandy kíváncsian.
- Ez komoly?
- Halál komoly!
Útközben kellemesen elbeszélgetett Lali és Mandy egymással, és végül megérkeztek a Gracelandi Villához.
Megálltak a villa kapuja előtt, és gyönyörködtek az épület szépségében. Nem telt el 2 perc, és egy fekete öltönyös, napszemüveges ember közeledett a bejárati kapuhoz.
- Hát ti mit kerestek itt?
- Semmit, csak eljöttünk Elvis házát megnézni!
Válaszolt Lali, a biztonsági őr kérdésére.
- Elvis Németországban teljesít katonai szolgálatot! Vagy ti soha nem olvastok újságot?
- Dehogynem! Jól tudjuk mind a ketten, hogy Elvis most katona. De a házát csak megnézhetjük, nem?
Kérdezte Mandy.
- Jobb lesz, ha eltűntök innen! Unom már nagyon, hogy 5 percenként kell elzavarnom innen az embereket!
Mondta mérgesen a biztonsági őr.
- Tudja mit? Szopogasson vasgolyót, ha ideges!
Válaszolta Lali, és megfogta Mandy kezét.
A biztonsági őr nem szólt semmit, csak szigorúan nézett mind a kettőjükre.
Lali és Mandy elindultak visszafelé, majd pár száz méter megtétele után megálltak.
- Egy kicsit megszédültem, üljünk le!
- Mi a baj? Még mindig fáj a fejed?
Kérdezte Mandy, és megsimogatta Lali fejét.
- Igen, még mindig fáj. Csak úgy sajog!
- Ó szegénykém, mondta Mandy, és adott egy puszit Lali fejére.
- Most már jobb?
Kérdezte Mandy.
- Most már sokkal jobb!
Válaszolta Lali mosolyogva, és megcsókolta Mandyt.
Közben, az egyik házból jól hallhatóan mintha csak valami zenei aláfestés lenne, Frankie Avalon, Venus című száma hallatszott ki.
- Ez a kedvenc számom!
Mondta Mandy.
- Nekem meg a Bobby Sox to Stockings!
Válaszolta a legnagyobb természetességgel Lali, hiszen Rock and Roll kedvelő volt, és tényleg ez a zeneszám volt a kedvence.
- Az is egy Frankie Avalon szám! Úgy látom a zenei ízlésünk nagyon megegyezik!
Mondta Mandy vidáman.
- Nekem is nagyon úgy tűnik, hogy megegyezik a zenei ízlésünk. Szeretnék tőled kérdezni valami nagyon-nagyon fontos dolgot…
- És mi lenne az a nagyon fontos dolog?
Kérdezte Mandy huncut mosollyal az arcán.
- Mit szólnál hozzá, ha együtt járnánk?
Mandy erre a kérdésre nagyon elvörösödött, és elkezdett csillogni a szeme.
- Ezen még gondolkoznom kell egy kicsit…
- Mégis mennyi ideig kell gondolkoznod ezen?
Kérdezte Lali kíváncsian.
- Háát még vagy 2 másodpercig!
Mondta Mandy nevetve, és most ő csókolta meg Lalit. Elkezdtek vadul csókolózni, és szinte izzott körülöttük a levegő. A csókolózást alig bírták abbahagyni. Nem látta őket senki, hiszen egy bokrokkal tűzdelt ösvényen lobbant lángra közöttük a szerelem.
Aztán egy ősz, öreg bácsi felbukkant a kanyarban és észrevette őket.
Lali és Mandy nyomban felugrottak a meglepetéstől.
A bácsi eleinte nem szólt semmit, csak a fejét ingatta meg egy kicsit mosolyogva. Távolodva tőlük csak ennyit mondott: - Ezek a mai fiatalok…!
Lali és Mandy jót nevettek ezen az egészen, és vidáman elkezdtek szaladni a lejtőn.
- Jó érzés, hogy egy olyan nővel járok, mint amilyen te vagy!
Jelentette ki Lali, miután leértek a lejtő aljára.
- Tudod, az anyám nekem azt mondta, hogyha egy srác velem akar járni, akkor ne mondjak neki egyből igent. Nos én ezt be is tartottam. Vártam 2 másodpercet…
Mondta nevetve Mandy.
- Messze laksz innen?
Kérdezte Mandy.
- Hogy messze-e?
Kérdezte Lali egy kissé zavarban, hiszen nem tudta nagy hirtelen, hogy mit is mondjon Mandynek.
- Tudod, az a helyzet, hogy én innen nagyon messze lakok. Chicagoban van az otthonom.
- Chicagoban? Olyan messze? És hogy kerültél ide?
- Hajókiránduláson vettem részt a Mississippin, és részegen kiestem a hajóból.
- És senki nem akart kimenteni?
Kérdezte Mandy, döbbent csodálkozással.
- Éjszaka volt, és csak én voltam a fedélzeten. A többiek a fedélközben tartottak egy kis bulit…
Válaszolta Lali, és közben arra gondolt, hogy milyen jól kimagyarázta azt a fantasztikus filmekbe illő eseményt, ami vele történt.
- A szüleid is a hajón voltak?
- Nem, ők otthon maradtak.
- Gazdagok lehetnek a szüleid, ha te csak úgy hajókirándulásokra jársz!
- A gazdagság relatív dolog.
Mondta tárgyilagosan Lali.
- Ha gondolod, tőlünk telefonálhatsz a szüleidnek, hogy jól vagy, meg hogy nincsen semmi bajod!
Ajánlotta fel készségesen Mandy.
- Messze laksz innen?
- Már csak 2 utcányit kell mennünk.
Rövid időn belül oda is értek Mandyék házához.
- Lali, te maradj kint, előbb megbeszélem a szüleimmel, hogy telefonálhass tőlünk. Ígérem, hogy nem tart sokáig!
- Rendben van, tudok várni.
Mandy ahogy belépett a házba, nagyon meglepődött, ugyanis két öltönyös úr élénken kezdett érdeklődni Lali felől.
Mandy úgy érezte, nem szabad megemlítenie, hogy Lali várja őt a ház előtt.
A nyomozók elhitték, hogy Mandy nem tud Laliról semmit, és nem is faggatták őt tovább.
Mandy úgy tett, mintha a szobájába ment volna, de közben az előszobában hallgatózott, hogy miről beszél a 2 hivatalos személy, a szüleinek.
- Alapos okunk van feltételezni, hogy Hex Lajos egy magyar kém, aki azért jött ide, hogy hírszerzői információkat juttasson ki hazánkból, a kommunista Magyarországra. Megerősíti a gyanúnkat az is, hogy találtak a kórházban egy Hex Lajos névre kiállított, műanyag lapocskát,
1983-as születési dátummal….Most, 1959-ben! Ezért nyomatékosan megkérjük önöket, hogyha bármilyen információt megtudnak, haladéktalanul értesítsenek minket! Mindjárt leírom a telefonszámot, amelyen elérhetnek bennünket.
Mondta az egyik nyomozó, és elkezdte a tollát keresni.
Mandy közben kiosont a házból, és intett Lalinak, hogy tűnjön el gyorsan.
Lali nem értette az egész szituációt, és megkérdezte Mandyt, hogy mi ez az egész.
- Tűnjünk el innen gyorsan, mert 2 nyomozó keres téged!
Mondta Mandy idegesen. Megragadta Lali kezét, és az apja kocsijához rohant vele.
- De mégis, mi történt?
Kérdezte Lali, még mindig értetlenkedve.
- Majd út közben megbeszéljük drágám, de erre most nincs idő!
Kiabálta Mandy, és a kormány mögé ült, Lali meg mellé. Az indítókulcs szerencsére az autóban volt, így nem okozott problémát az autó beindítása.
- De hiszen ez az én autóm hangja!
Kiáltott fel Mandy apja. Erre a 2 nyomozóval együtt kirohant a házból, utánuk meg Mandy anyja.
- Ó, de hisz a lányom nem is tud vezetni!
Mondta Mandy apja megrökönyödve. A felesége aggódva belekarolt az urába. A 2 nyomozó nem vesztegette az időt, és azonnal Mandyék után indultak, a szolgálati autójukkal.
- Igaz, hogy te egy kommunista kém vagy?
Kérdezte szigorú tekintettel Mandy.
- Hogy én? Soha! Világ életemben utáltam a kommunistákat! Ki mondta neked azt a hülyeséget, hogy én egy kommunista kém vagyok?
- A 2 öltönyös alak, akik a szüleimtől érdeklődtek felőled! Állításuk szerint, a kórházban találtak
egy nevedre kiállított műanyag kártyát, 1983-as születési dátummal. Beszélj! Mi az igazság?
Mondta most már követelőzve Mandy. Lali közben annyira meglepődött, hogy egy szót sem tudott szólni. Idegesen a nadrágja hátsó zsebében kezdett kotorászni, mert a személyi igazolványát kereste. Mandy közben felborított 2 kukát, és majdnem elütött egy kóbor ebet. Kisgyerekek szerencsére nem tartózkodtak az utcán. Lali már éppen magyarázkodni kezdett volna, de Mandy vezetési stílusa nagyon zavarta.
- Hol tanultál vezetni Mandy? Talán jobb lenne, ha én vezetnék!
- Arra most nincs idő, hiszen láthatod, hogy a nyomunkban vannak!
- Téged nem üldöznek Mandy. Mégis miért állsz ki mellettem?
- Azért mert szeretlek fafej!
- Jó rendben, elmondom neked a teljes igazságot. A helyzet az, hogy az az igazolvány, amit találtak a kórházban, az tényleg az enyém, az én nevemre állították ki. A nadrágom hátsó zsebéből esett ki valahogy. Ha tudtam volna, hogy ekkora bajt fog ránk hozni egy nyavalyás igazolvány, akkor soha az életben nem hordtam volna magamnál!
Mondta bosszúsan Lali. Már éppen folytatta volna, amikor az őket üldöző autóból egy hangosbeszélőn keresztül felszólították őket, hogy álljanak meg.
- Lehet, hogy jobb lenne, ha megállnál. Én tisztázni akarom magamat!
- Jobb lesz, ha nem kísérletezel ilyesmivel, legalább is egyelőre!
Jelentette ki határozottan Mandy.
- Ha nem állnak meg, akkor lőni fogunk!
Mondták üldözőik nekik a hangosbeszélőbe, és közben a távolban feltűnt egy rendőrautó is.
Az üldözés tovább folytatódott, és az a csoda, hogy Mandy nem ütött el senkit.
- Ne izguljál drágám, tudok vezetni!
Mondta magabiztosan Mandy. A rendőrautó, hogy útjukat állja, szirénázva keresztbe fordult.
Mandy, hogy elkerülje az ütközést, félrerántotta a kormányt. Az autó irányíthatatlanná vált, és letérve az úttestről, a folyópart irányába fordult. Mandy ijedtében a fékre taposott, de a lejtőn az autó nem tudott rendesen megállni, és a Mississippibe zuhant.
Az autó, amelyikben Mandy és Lali ült, bugyborékolva elmerült…
A rendőrök és a nyomozók a helyszínre érve várták, hogy majd felbukkannak esetleg a víz felszínén, de nem történt semmi.
Mandy szüleit értesítették a történtekről, és kivitték őket a helyszínre. A búvárok hajnal kettőig keresték őket, de nem találták meg őket, csak az autót.
A kocsit kiemelték egy erre alkalmas emelőszerkezettel, közben Mandy anyja keservesen zokogott.
Mandy apja alig bírt állni a lábán, őt is nagyon megviselte a lánya elvesztése.
Mandy és Lali azonban nem fulladtak meg. Kétségtelen, hogy rengeteg vizet nyeltek, és erősen köhögtek mind a ketten a fuldoklástól, de túlélték, és ez a lényeg.
Egy rendőrségi motorcsónak éppen a közelben járőrözött, és kihúzták őket a vízből.
- Köszönöm szépen, hogy megmentettek minket!
Mondta hálálkodva Lali. Még csak most döbbent rá a meglepetéstől, hogy a vízirendőrök, akik kihúzták, azok magyarul beszélnek, és magyar rendőrök. A Magyar Parlament látványából már tudta, hogy újra itthon van, a saját hazájában. Amerikai barátnője még az események hatása alatt volt, de már az ő tudata is lassan kezdett kitisztulni.
Lali és Mandy szótlanul ült a rendőrségi motorcsónakban, egymást átkarolva.
- Maguk a vízbe ugrottak, hogy véget vessenek az életüknek. Jól gondolom?
Kérdezte az őrmester.
- Ha tudná, hogy mi történt velünk, úgyse hinné el!
- Hát kérem az attól függ. Bármi is történt, arra számítsanak, hogy nem fogják megúszni ezt a tiltott fürdőzést!
Válaszolt az őrmester.
Mandyt és Lalit bevitték az őrszobára, de ott nem tudtak kihúzni belőlük semmi értelmeset.
Mandy szokatlannak találta, hogy minden olyan más, meg hogy olyan érdekes minden, de az üldözésről, és a történtekről nem szólt semmit a rendőröknek, mert Lali meggyőzte őt arról, hogy ne mondjon semmi érdemlegeset. Érthető, hiszen a rendőrök úgy se hittek volna nekik. Időutazás? Azt mondták volna nekik, hogy mese habbal!
Végül elengedték őket, viszont felvették az adataikat, hiszen egyiküknél sem volt személyi azonosságot igazoló okmány. Mandyt külön felszólították, hogy keresse fel az Amerikai Nagykövetséget, és pótolja az elveszett útlevelét...
Mandy teljesen ledöbbent attól, amikor megtudta a teljes igazságot, hogy Lali akaratán kívül egy idő örvénybe került, és 2008-ban visszakerült 1959-be. Mandyt egyenesen sokkolta, hogy ő meg
1959-ből került át 2008-ba. További magyarázatokat követelt, és persze a szüleit is fel akarta hívni telefonon…
Miután Lali hazavitte otthonába Mandyt, megengedte neki, hogy felhívhassa a szüleit telefonon, bár jól tudta, hogy ennek nem sok értelme van.
- A telefonszámunk megszűnt!
Mondta Mandy döbbenten.
- Jól sejtettem. Ne felejtsd el, hogy most már 2008-at írunk, és nem 1959-et…
Tudod kedvesem, 49 év alatt nem csoda hogy megszűnt, vagy megváltozott a telefonszámotok!
Mandy kétségbeesetten Lalihoz bújt, és rosszat sejtve megkérdezte:
- Mondd, szerinted még élnek a szüleim?
- Mikor születtek a szüleid?
- Apám 1915-ben. Anyám 1918-ban.
- Talán még élnek…
Mondta Lali, de úgy érezte, hogy ennek kicsi az esélye.
- Van testvéred?
- Igen van! Egy húgom van, aki 10 évvel fiatalabb nálam!
- 10 évvel fiatalabb nálad?
Tette fel a kérdést Lali, szinte hitetlenkedve.
- A húgodtól most már te vagy a fiatalabb, de nem 10 évvel! Szegény húgod azóta már egy tisztességben megőszült öregasszony, ha egyáltalán él még…
Erre a mondatra el kezdett könnyezni Mandy.
Lali vigasztalta, és gyengéden átkarolta.
- A húgom még nem annyira öreg! Biztos vagyok benne, hogy él, és hazamegyek!
- Rendben van, ahogy gondolod. De előbb utána fogunk járni, hogy kiderítsük, hogy hogyan lehetséges az, hogy utaztunk az időben. Ha jól belegondolok, most a húgod 58 éves, pedig tegnap amikor beszéltél vele, akkor még csak 9 éves volt!
- Igen, és a mi számunkra úgy tűnik, hogy tegnap estünk a vízbe, holott a húgom számára ez 49 évvel ezelőtt volt! Ez döbbenet!
Válaszolta izgatottan Mandy.
Mandy mindenáron úgy döntött, hogy felkeresi személyesen a húgát, akit elvileg 49 évvel ezelőtt látott utoljára, de a gyakorlatban, csak 1 nappal ezelőtt…
Mandy húga viszont érdekes módon 49 évvel ezelőtt látta Mandyt mind elméletileg, és mind gyakorlatilag is…
Mandy szeretett volna hazamenni, hogy lássa a húgát, de tudta jól, hogy az útlevelével gondok lesznek. Elvégre mégse mondhatta a nagykövetségen a 19 éves kinézetével, hogy ő 1940-ben született…
Mandy minden áron utazni akart, mert mindenképpen tudni szerette volna, hogy mi van a családjával. 3 hónap kemény utánajárással végül nagy nehezen sikerült útlevelet kapnia, persze a létező összes kiskaput igyekezett igénybe venni csak azért, hogy útlevelet kaphasson, és elutazhasson szeretett otthonába.
Lali az indulás előtt 1 nappal találkozót szervezett az egyik kvantumfizikussal, hogy magyarázatot találjanak arra, mi is történhetett velük.
A kvantumfizikus készséggel állt rendelkezésre, és nagyon örült neki, hogy nem csak a fizikus egyetemi hallgatókat érdekli a kvantumfizika.

- Szóval ti arra vagytok kíváncsiak, hogy létezik-e az időutazás…
Állapította meg tárgyilagosan Dr. Egri.
- Mi tudjuk, hogy létezik időutazás, inkább arra lennénk kíváncsiak, hogy egyszer
vajon lehetséges lesz-e az időutazás nem csak elméleti síkon, hanem a gyakorlatban is.
Válaszolta Lali.
- Kvantumszinten olyan dolgok is lehetségesek, amelyek a hétköznapi valóság szintjén
egyáltalán nem lehetségesek. A külföldi kvantumfizikus kollégáimnak sikerült egy
kvantumrészecskét visszajuttatni az időben! Viszont az a helyzet, hogy sajnos az ilyen jellegű
kutatásoknak, és kísérleteknek mi kvantumfizikusok még nagyon az elején tartunk.
- És ön szerint létezik spontán időutazás a múltba?
- Nagyon tetszik ez a kérdés! Természetesen ez sem zárható ki, de ennek az esélye olyan kicsi, hogy kár vele foglalkozni!
Lali ezen jót mosolygott, és közben arra gondolt, hogy milyen hihetetlen szerencsés volt, hogy neki megadatott az, hogy visszautazzon a véletlennek köszönhetően a múltba.
- És ha valakinek sikerülne a múltba visszamennie, az visszatérhet a jövőbe?
- Elvileg igen, visszatérhet. De ha valaki olyan dolgot tesz a múltban, ami kulcsfontosságú a jövőre nézve, akkor bizony könnyen egy alternatív jövőben találhatja magát. Például ha valakinek sikerülne visszamennie a múltba, és valamilyen úton-módon sikerülne neki elérni azt, hogy a szovjet csapatok kivonuljanak 1956-ban végleg Magyarországról, akkor egy olyan jövőbe térne vissza, ahol a tankönyvek nem azt tanítanák, hogy az 1956-os Forradalom elbukott, hanem azt, hogy az 1956-os Forradalom győzött!
- Én láttam a Vissza a jövőbe II. című filmet, abban is az van, hogy a főhős, egy alternatív
jövőbe jutott vissza, és nem abba a jövőbe, ahonnan elindult!
- Én is láttam azt a filmet, és nagyon tanulságos.
Válaszolta Dr. Egri.
Mandy a beszélgetés során csak hallgatott, hiszen nem értett egy kukkot se magyarul. A beszélgetés végén, útban hazafelé, Lali mindent elmagyarázott Mandynek, amit csak az időutazással kapcsolatban megtudott. Közben azon gondolkozott, hogy vajon egy alternatív jövőbe érkezett-e ő is. A 3 hónap alatt azonban semmi olyat nem tapasztalt, ami erre utalt volna, ezért megnyugodva hajtotta álomra a fejét Mandyvel.
Reggel, indulás előtt még felhívta a szüleit, hogy megtudja, minden rendben van-e, és közölte, hogy elutazik rövid időre, és azt is közölte, hogy szeretné majd bemutatni nekik az amerikai barátnőjét, Mandyt. Eddig ugyanis Lalinak még nem volt alkalma bemutatni őt a szüleinek, hiszen Mandy az útlevelének intézésével volt elfoglalva.
Az utazás rendben zajlott, és már nagy izgalommal várták, hogy meglássák Memphist.
Amikor megérkeztek, ámuldozva vették észre, hogy minden nagyon megváltozott, kivéve egy dolgot:
most is, akár csak 1959-ben, Elvis Presleyt népszerűsítő felíratok, és a képmásai voltak szinte mindenütt!
Megkeresték a házat, ahol Mandy lakott egykor, de a ház helyén már egy másik ház állt.
Mandy kikérdezte a környékbelieket, hogy mit tudnak a családjáról. Szomorúan vette tudomásul, amit már eddig is sejtett, hogy a szülei már nem élnek.
Viszont megtudta, hogy a húga a Memphisi öregotthonban lakik. Útban az öregotthon felé, szembe jött velük egy időskorú asszony. Mandy ahogy az arcába nézett, majd elállt a lélegzete a döbbenettől.
Bár az asszony már 68 éves volt, mégis felismerte benne gimnáziumi osztálytársát.
- Te Sue Perlis vagy!
Mondta az idős asszonynak Mandy.
- Igen, Sue Perlis vagyok aranyoskám, no de honnan ismersz te engem?
Lali most erősebben fogta meg Mandy kezét jelzésképpen, és mélyen a szemébe nézett, hogy ne mondjon el semmit abból ami velük történt, hiszen úgyse hinne nekik senki. Mandy megértette, hogy tényleg nincs semmi értelme elmondani a történetüket, hiszen úgyis csak hülyének nézték volna mindkettőjüket.
- A nénit sokan ismerik itt Memphisben, csak onnan tudom.
- Óh, hát nem is tudtam, hogy ilyen népszerű vagyok! Hanem te is ismerős vagy nekem
valahonnan, nagyon ismerős az arcod!
- Bizonyára, hiszen nagyon sok hozzám hasonló lány létezik még.
Válaszolta ügyesen Mandy, és mentek tovább, az öregotthon irányába.
Meg is érkeztek, és az öreg nénik és bácsik mind kint voltak az udvaron. A nap ragyogóan sütött. Mandy és Lali megbeszélték, hogy Mandy húgának mit mondjanak majd.
Mandy húga, Charlotte egy padon ült. 58 évesen még nem számított idősnek, viszont volt egy infarktusa.
Mandy és Lali elindultak Charlotte felé. Amikor odaértek a padhoz, Mandy húga csodálkozva nézett nővérére.
- De hiszen ez nem lehetséges! Vagy igen? Te a nővérem vagy! Te Mandy vagy!
- Én nem Mandy vagyok, én az ön egyik távoli rokona vagyok, Melanie Holder a nevem!
Mondta szabadkozva Mandy. Közben Charlotte arca a nagy izgalomtól elkezdett verejtékezni, és a mellkasát erős fájdalom borította el. Bár Mandy húga rosszul volt, beszélni még beszélt.
- Te a nővérem vagy, és Mandy Watson a neved. A nővéremet még 100 év múlva is
megismerném, ha élnék olyan hosszú ideig!
- Hívja valaki a mentőt!
Kiabálta Lali, és beszaladt az öregotthonba, hogy hozzon egy pohár vizet.
- Rajtam már nem fognak tudni segíteni. Viszont boldogan halok majd meg a nővérem karjai
között!
Mondta Charlotte, Mandynek.
- Igen én vagyok a te nővéred kedves Charlotte!
Mondta könnyes szemekkel Mandy.
- Tudtam jól. Éreztem hogy élsz, hiszen a baleset után nem találtak meg se téged, se a fiút.
- Így van drága kishúgom!
Mondta Mandy. A húga vetett rá még egy utolsó pillantást, örömteljes mosollyal az arcán, és örök álomra hajtotta a fejét. Mandy húga a legboldogabb pillanatában halt meg.
Lali próbálta élesztgetni Charlotte-ot, de már sem ő, sem a kiérkező mentők nem tudtak rajta segíteni…
Mandy és Lali a temetés után még maradtak egy napot Memphisben. Mandy meglátogatta a szülei sírját is, és némaságba burkolózva emlékezett meg róluk.

Útban a repülőtér felé Mandy rejtélyes mosolyt vágott.
- Te meg mit mosolyogsz?
Kérdezte Lali csodálkozva.
- Hát csak azt, hogy tulajdonképpen nem haltak meg se a szüleim, se a húgom.
- Hát ezt meg hogy érted?
- A velünk történt rejtélyes időutazás megtanított engem egy nagyon fontos dologra. A szüleim, és a húgom nem haltak meg, csak a mi időnk szerint, hiszen most 2008-ban vagyunk. Viszont te is nagyon jól tudod, hogy ők még most is élnek 1959-ben! Ott jártál 1959-ben, úgyhogy te is jól tudod, hogy élnek. Elgondoltam egy pillanatra, hogy apu most biztos éppen a kertet teszi rendbe, anyu meg finom ebédet főz. Charlotte bizonyára a barátnőivel játszik.
- Jól mondod Mandy. Igen, ők még most is élnek, és ezt jó tudni. Talán ha nem történik meg velem ez a hihetetlen spontán időutazás, akkor el se hinném. De megtapasztaltam!
- Szeretnék visszamenni a múltba, 1959-be, hogy ismét láthassam a húgomat, a szüleimet, és a barátaimat!
Mondta Mandy.
- Megbántad, hogy itt kötöttél ki 2008-ban?
- Nem bántam meg, mert ha ez nem így történt volna, akkor most már 68 éves lennék. Ehelyett most 19 éves vagyok! De a hozzátartozóim, és a barátaim akkor is hiányoznak.
- Nézd Mandy, megmondom neked őszintén, hogy nem tartom valószínűnek, hogy valaha is vissza tudsz majd menni 1959-be. A spontán időutazás nem így működik. Az hogy én visszajutottam 1959-be, az csak egy hihetetlen véletlennek köszönhető.
- Biztos? Hiszen most meg megint itt vagy 2008-ban, ráadásul velem együtt, aki eredetileg 1959-ben élt!
- Igen itt vagyok, és nem az számít, hogy melyik évben vagyok, hanem csak az számít, hogy veled vagyok!
Mondta Lali, és átkarolta Mandyt. Felszálltak a repülőgépre, és egész úton a jövőjüket tervezgették.
A repülőgép megérkezett Budapestre, és 1 hét múlva Lali eljegyezte Mandyt. Azóta is boldogok, és harmonikus kapcsolatban élnek. 


                                               VÉGE